Rövidhírek
Külsősárdi vigalom
A program kora délután kézműves kirakodó vásárral és a szabadtéri főzőverseny tűzgyújtásával indult. Az ünnepi szentmise bemutatását követően Pácsonyi Imre, a közgyűlés alelnöke köszöntötte a megjelenteket, majd a sörsátor alatt, mindenkit megkínáltak a főzőcsapatok által készített ízes ételekkel. A Mézeskalács szakkör kiáltásának szemet gyönyörködtető darabjait: Matyasovszky Margit, a Nemzeti Művelődési Intézet vármegyei igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A falu májusfáját pedig közösen a vendégekkel állították föl.
Megnyitójában Vigh László országgyűlési képviselő a tettre kész helybéli közösségeket és a falu vezetését illette dicsérő szavakkal. A kulturális programban: Toplak Tamara verset szavalt, a Gyertyánosi Népdalkör és Tófeji Dalkör tagjai pedig hangulatfokozó dalokat szólaltattak meg. Sztárvendégként a NÓTA TV sztárjait: Dittát és Mercyt szólították színpadra. Volt tombolasorsolás értékes nyereményekkel, és a kitartó táncos lábúak éjfélig báloztak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan