Rövidhírek
Hencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyen
A rangos viadalon a Zalaegerszegi Judo SE három versenyzővel képviseltette magát, közülük Hencz Hunor kiemelkedő teljesítményt nyújtva aranyérmet szerzett.
A 16 éves tehetség az 55 kg-os súlycsoportban lépett tatamira, ahol négy győztes mérkőzést követően állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Ezzel nemcsak kiváló formáját és felkészültségét bizonyította, hanem ismét letette névjegyét a nemzetközi mezőnyben is.
A Zalaegerszegi Judo SE másik két versenyzője közül a 66 kg-os súlycsoportban induló Sallai Botond ezúttal nem tudott helyezést elérni, míg a 73 kg-os kategóriában Verebi Ádám az előkelő ötödik helyen végzett.
A versenyzők felkészítésében Nagysolymosi Sándor, Varga Zoltán, Korpos Judith, Márton Tibor és Kiss Zoltán edzők működtek közre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Magyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszát top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan