Afrodita álma

Titov Veles olyan lehet, mint Ózd vagy Dunaújváros, csak szegényebb és csúnyább, ráadásul Macedóniában található, ami sokat levon kevéske bájából. Itt él a Csehovtól kölcsönzött három nővér, és nem csoda, hogy elvágyódnak

Egy lerobbant, koszos és jövő nélküli iparvárosból talán csak elvágyódni lehet, és filmünk három nővére három különböző módon keresi a kiutat. A legidősebb, Slavica, aki az acélgyárban dolgozik, a főnökével vetetné el magát - és biztos, ami biztos, néha droghoz is nyúl -, a csinos Sapho pedig fűvel-fával kavar, hogy vízumhoz jusson valahová Nyugatra. A 27 éves Afrodita (Labina Mitevska, a rendezőnő húga) azonban teljesen más eset, részben mert még mindig szűz, és részben azért, mert 5 éves kora óta nem hajlandó beszélni.
 
Afrodita egész nap a várost járja, ablakokon mászik be majd ki, és jobb híján saját fantáziavilágába menekül: arról fantáziál, hogy megtalálja az igazi szerelmet, és gyereke születik, ám hamarosan kénytelen szembenézni a valósággal, ahogy nővérei is. Teona Strugar Mitevska a könyörtelen valóságot csak lassan, de módszeresen tárja fel, miközben zavarbaejtően szép képekben mesél hősnőiről - Afrodita bizarr álomképei a film csúcspontjai -, (túl)érzékenysége azonban egy idő után már kicsit sok. A francia technikai stáb - vágók, operatőrök, hangosítók és mások - így is gondoskodik arról, hogy a látni- és hallgatnivaló maradandó élmény legyen, mert mint tudjuk, az emberi nyomorúság néha egészen meghökkentően mutatós tud lenni.