Archivum
Fischer-ösztöndíjasok tárlata
Az Ady-iskola galériájában került sor a Fischer György ösztöndíj 2014-es nyerteseinek, Dobri Anna Barbarának és Vaspöri Cintiának a beszámoló kiállítására. A néhai szobrászművész örökösei, valamint a ZAZEE Kulturális Egyesület által 2013-ban alapított ösztöndíj a tehetséges, pályakezdő képzőművészeken igyekszik segíteni.
Beszámoló kiállítás az Adyban
A tárlatot Tóth Norbert, az Ady-iskola művésztanára, valamint Németh Klára festőművész nyitotta meg. Tóth Norbert elmondta: az ösztöndíj a fiatal képzőművészek művészeti fejlődését támogatja. A 2014-es pályázat már négy megyéből várta a jelentkezőket, két kategóriában: érettségizett, de felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert tanulók, illetve művészeti főiskolára/egyetemre járó hallgatók pályázhattak.
A szakmai zsűri húsz pályaműből választotta ki a két nyertest, akik korábban az Ady-iskola tanulói voltak. Dobri Anna Barbara jelenleg díszlettervezést tanul a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, Vaspöri Cintia pedig most felvételizik a Soproni Egyetem alkalmazott grafika szakára. Az ösztöndíj által elnyert pénzösszeget a felkészülésre fordította.
Németh Klára a kiállítást megnyitva Fischer Györgyről mesélt érdekes és iróniával fűszerezett történeteket. Annál is inkább, mert a szobrászművész pénzhez és művészethez való viszonya tárult fel néhány percre; amiben persze felvillant a Fischerre jellemző groteszkség is. A festőművész a sztorik összegzéseképpen elmondta: egy fiatal alkotónak egy jó időben elmondott jó szó is nagy segítség lehet, nemcsak az anyagi támogatás.
A kiállítás a tanév végéig, vagyis június közepéig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10