Archivum
Piknik a Vizslaparkban
Családi pikniknek és mozinak adott otthont vasárnap délután a zalaegerszegi Vizslapark. Igaz, a rendezvény utolsó néhány óráját elmosta a zivatar, ám így is sokan vettek részt a délelőtt tíz órától zajló játékos programon.
Játék és mozi zöld környezetben
A piknikre leginkább a kisgyermekes családokat várták, hiszen légvárakkal, játszóházzal, kézműves foglalkozással és arcfestéssel is készültek a szervezők. Na, és számos népszerű rajzfilmmel és filmmel (Vuk, János vitéz, Indul a bakterház, Lúdas Matyi), amiket a felnőttek is szívesen néztek a vizslaparki alkalmi moziban; vagyis egy 5x3 méteres LED-falon.
Bali Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője, a rendezvény ötletgazdája elmondta: a városvezetés eltökélt szándéka, hogy különböző akciókkal visszacsalogassa a lakosságot a város zöldfelületeire. A Vizslaparkban például bő tizenöt évvel ezelőtt rendszeresek voltak a programok; gyermeknapokat, sőt koncerteket is szerveztek. Ezek hangulatát szerették volna kicsit visszahozni a vasárnapi piknikkel. Az elsődleges cél az volt, hogy zöld környezetben, izgalmas játékok között töltsenek el egy délutánt szülők és gyerekek.
A képviselő hozzátette: a közgyűlés a június 16-i ülésén tárgyalja a park felújításának tervét. Reményeik szerint a következő évben elérhető lesz az az európai uniós forrás, melyből megvalósulhat a projekt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről