elfogás

bűnügy
Időseket fosztottak ki
Késélezés, ajándék, nyereményjáték és javítási munkálatok ürügyén fosztottak ki időseket több városban az elmúlt időszakban. A több millió forintot eltulajdonított bűnbanda négy tagját az M1-es autópálya egyik pihenőjében fogták el a zalaegerszegi rendőrök, amelyről a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon (ZVRFK) tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

bűnügy
Kábítószer dílereket kaptak el
Kábítószer-kereskedő hálózatot lepleztek le a zalaegerszegi rendőrök. Összesen 26 főt állítottak elő, közülük négynek előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság. A házkutatások során többek között marihuánát és amfetamint foglaltak le, mintegy 15 kilogrammnyit, melynek piaci értéke 20 millió forintra tehető.

bűnügy
Zalaegerszegen is betörtek egy műszaki áruházba
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság valamint a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság alkotta nyomozócsoport közreműködésével elfogták azt a négyfős román bűnbandát, melynek tagjai nemcsak Zalaegerszegen, de több európai ország városában is hasonló bűncselekményeket követtek el, nagy értékű informatikai eszközöket eltulajdonítva áruházakból.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Télapóvárás (2), Németh Péter múzeumigazgató (1), Egyetemi sportélet fejlesztése (1), TRP Hungary (1), Csipkeházak (1), Színvonalas oktatás (13), 76-os főút (3), Hajómodell Világbajnokság (1), Útfejlesztés (23), Lipódi László fotókiállítása (1), dr. Kürnyek Róbert (1), Böjte Sándor Zsolt, a hulladékgazdálkodási társulás elnöke (1), Interjú (60), Siklósi Vilmos, a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség elnöke (15), Nyelvi képzés (3), Sport- és családi nap (9), Bazooka (3), Monodráma (5), Deák Ferenc tér, Nagykanizsa (2), Piknik (2)