Archivum
Utcát neveztek el Gábor Miklósról
A július 1-től 14-ig tartó I. Zalaegerszegi KOrtárs Fesztivál első napján került sor a Zalaegerszegről elszármazott Gábor Miklós színművészről elnevezett utca avatására. A vendégeket, köztük Gábor Júliannát, valamint a Hevesi Sándor Színház jelenlévő művészeit Gyutai Csaba polgármester köszöntötte.
Eötvös közből Gábor Miklós utca
Emlékeztetett: Gábor Miklós édesapja alapította az első mozit Zalaegerszegen, ebben a közegben nőtt fel a színészetet választó, töprengő, filozófus alkatú fiatalember. A Ruszt József vezette színház első évadnyitóján a Tragédia Luciferjeként láthatta a közönség Gábor Miklóst, legendás kalapjában és ballonkabátjában. E kellékeket azóta is őrzik.
Gábor Júlia arról mesélt, milyennek látta ő gyermekként édesapját. Mint kislány, amikor megkérdezte nagymamáját, mit csinálnak a szülei napközben, nem a szokásos választ kapta, hogy dolgoznak, hanem azt, hogy "játszanak".
Gábor Júlia köszönetet mondott az Együtt Zalaegerszegért Egyesület elnökének, dr. Kocsis Gyulának, aki a kezdeményezője volt, hogy az Eötvös köz a Gábor Miklós utca nevet kapja. Az ünnepség után a résztvevők megkoszorúzták Gábor Miklós Mártírok úti domborművét.
Az I. ZA-KO program folytatásaként egy Mártírok úti használaton kívüli üzlethelyiségben Szunyoghy Viktória képzőművész alkotásaiból nyílt tárlat, majd Bencze Lajos Lendvai képek című művét mutatták be a Kvártélyház színpadán.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10