építés

köztér
Régi és új egyensúlya, polgári jó ízlés, klímaváltozás
A kortárs építészet kihívásairól beszélgettünk Bertók Sándorral, a Zala Vármegyei Építész Kamara elnökével, és Agg Ferenc alelnökkel. Az apropót a közelmúltban megjelent „Zalai építészek munkássága 2000-2023” című kötet, és annak képanyagából rendezett kiállítás adta.

köztér
Felállványozták a Petőfi úti kamarai székházat
A belvárosban közlekedőknek már bizonyára feltűnt, hogy néhány napja állványzat borítja a zalaegerszegi Petőfi utcai Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara épületét. Mint azt Balaicz Zoltán polgármester a Facebook-oldalán is megerősítette: elkezdődött a kamarai székház felújítása, mely része annak a koncepciónak, hogy minél nagyobb számban újuljanak meg a régi belvárosi épületek.

sport
A régit elbontják, újat építenek
Új városi multifunkciós rendezvény- és sportcsarnok megépítésére kapott lehetőséget a magyar kormánytól Zalaegerszeg városa a Modern városok program keretében. A kormányhatározat szerint 715 millió forint központi költségvetési forrás áll rendelkezésre a 2024-ben átadandó létesítmény kivitelezési dokumentációjának elkészítésére, valamint a beruházás előkészítésére – jelentette be Zalaegerszeg polgármestere.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kis-Balaton Látogatóközpont (2), Nagykanizsa Alsóerdő (1), Móricz Művelődési Központ,Zalaegerszeg (12), dr. Varga István dékán (1), Dizájn (25), KNX labor (1), vándorkiállítás (3), Túra (261), Gianluca Mule operatív igazgató (1), Pálinkás Róbert elnök (1), Molnár Flóra úszó (1), Egészségügy (29), Szelestey László (3), Kertmozi (14), Magyar falu program (24), 2. szakasz rajtja (1), Önkormányzatok Mátrai Szövetség (1), Idősnap (4), Zöld (59), Záborszky Péter (1)