Archivum
Kultúra napi születésnap
A Magyar Kultúra Napja és megalakulásuk egy éves évfordulója alkalmából adott koncertet a zalaegerszegi Folkish zenekar a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.
Népdal feldolgozásokkal és megzenésített verssel állt a közönség elé a zalaegerszegi összetételű Folkish zenekar és meghívott vendégeik. A Magyar Kultúra Napja előestéjén tartott koncertet és az együttes művészeti tevékenységét Kiss Gábor könyvtár igazgató és Balaicz Zoltán alpolgármester méltatta. Az alpolgármester egy idézettel élve kiemelte a népdal, népzene és a népi szertartások történelmi jelentőségét. Majd hozzátette, ez alkalommal új köntöst kaptak az ősi dalok.
S ez kinek tetsző, kinek inkább szokatlan, olykor egészen elvarázsoló, máskor az eredetit vágyó érdekes atmoszférát teremtett. A zenekar szószólója, a dalok áthangszerelője, Kiss Krisztián elmondta, amely zene jó, az minden formában jó. Ezért születtek az egészen egyedi, hangzású és hangulatú átdolgozások. Az eredeti népdalokat az ország minden tájegységéről válogatták, így megszólalhatott moldva balladától a zalai gyűjtésűig sok féle ének. A zenekar hangzásában további érdekesség, országosan is kuriózum, az ütős hangszerek felvonultatása. Ez a terület Takács Ferenc hozzáértését dicséri, aki marimbától az egyedi készítésű hangszereken át gondoskodik a hangzatos alapokról, illetve kiegészítő felhangokról. A zenekar többi tagjai, a billentyűnél Tóth László, és a gyönyörű hangú Medgyesi Anna.
Az esten elhangzott az együttes egyéves munkájának története, melyben már 21 fellépés szerepel, s köszönet a Pálóczi-iskolának, mely a próbahelyet biztosítja.
A koncert vendégzenészei voltak Lőrincz Tamás és Radics Igor.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10