Németh László polgármester

köztér
Kemendollár értékeire, közösségére épít
Kemendolláron a közösségi összefogás legszebb példájaként tarthatták azt az ünnepséget októberben, amikor is felavatták az egykori kemendi vár helyén létesített emlékhelyet. A kistelepülés egyik erõssége közösségének összetartása, ami az önkormányzat számára garancia a közeljövõ terveinek megvalósításához.

egyszervolt
Hol vár állott, most új kereszt áll
Castrum Kemend néven 1370-ben említették először oklevelekben Kemend várát, amit 1664-ben égetett fel a Bécs felé vonuló hatalmas török sereg. Az egykor álló vár emlékére 1947-ben emeltek először fakeresztet, amely évtizedekig bírta az időjárás viszontagságait. Idén Kemendollár önkormányzata és a Pókaszepetki Egyházközség új fakeresztet állíttatott, amit a közelmúltban szenteltek fel a vár és a település védelmezői tiszteletére.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Zalaegerszegi Ágazati Duális Képzőközpont (4), Táncoktatás (2), Apáczai Művelődési Központ (82), GYÖNGYFŰZÉS GYEREKEKNEK (1), vállalkozóvá válás segítése (1), Letenye Város Fúvószenekara (5), Természetvédelem (48), 30 éves jubileum (7), védekezés (1), gróf Széchenyi István (2), Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (1), Továbbtanulás (2), Dús László (3), Zeg-Jam (4), Tájház (1), Vasboldogasszony (4), Kockásliliom túra (4), Országos jótékonysági vadászat (3), Bázakerettye (17), Nagyvállalati beruházási támogatási program (1)