Archivum
A zalaegerszegi városvezetés ajánlatott tett a ZTE FC megvételére
A zalaegerszegi önkormányzat vezetése ajánlatott tett a labdarúgó NB II-ben szereplő ZTE FC többségi tulajdonosának a klub megvásárlására vonatkozóan.
Gyutai Csaba polgármester az MTI-nek szerdán azt mondta, jelképes, a futballcsapat megalakulásának évére utaló, 1920 forintos ajánlatot tettek Nagy Ferencnek, akitől péntekig várnak választ.
"Az egyesületnél jelentős tartozás halmozódott fel, sürgős intézkedésekre, és nagyjából 300 millió forintra van szükség ahhoz, hogy rendezni tudjuk a helyzetet" - jelentette ki a városvezető.
Gyutai kitért rá, hogy csütörtökön elfogadhatják a település költségvetését, ebben pedig szerepel egy gyorssegély a futballklubnak, ami azonban csak kis mértékben jelenthet segítséget.
"Az adósságok végleges rendezésére az lehet a megoldás, ha a ZTE-t egy száz százalékban önkormányzati tulajdonú kft. üzemelteti, s hitelt vesz fel, ehhez azonban állami garanciavállalás és közbeszerzési eljárás is szükséges" - mondta a polgármester, aki azt is jelezte, ha Nagy Ferenc elfogadja a városvezetés ajánlatát, akkor a jövő héten rendkívüli közgyűlésen döntenek a további lépésekről. Hozzátette, a ZTE megmentéséhez a helyiek összefogására, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség támogatására is szükség lesz.
Hangsúlyozta, a klubnál újra kell építeni a szponzori kapcsolatokat, a közönséggel való viszonyt, s a legfőbb hangsúlyt az utánpótlás-nevelésre kell helyezni.
"A ZTE egy érték, egy márka és egy jelkép is egyben, amelyet nem hagyhatunk veszni" - mondta Gyutai Csaba. "Az pedig végképp nem működhet, hogy a szurkolók és a klubvezetés között folyamatos legyen az ellentét."
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10