Archivum
Szalon és gálaest a kultúra napján
A kultúra napja alkalmából a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem adott otthont az immár hagyományos gálaestnek. Fellépett a Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskola leánykara, valamint a 40 éves Muzsikás együttes, Petrás Mária népdalénekessel. Az esten beszédet mondott Győrffyné Könczöl Tímea, a zeneiskola igazgatója, aki az anyanyelv fontosságára is felhívta a figyelmet.
A Kultúra Mecénása Díjat idén Tarr János ügyvezető (Tarr Kft.) vehette át Gyutai Csaba polgármestertől.
A gálaest előtt szintén a zsinagógában került megrendezésre a III. Zalaegerszegi Szalon című kiállítás, mely a város közel harminc képzőművészének legújabb munkáiból válogat.
A csoportos tárlatot Balaicz Zoltán alpolgármester és Wehner Tibor művészettörténész nyitotta meg. Az idei Szalon-díjat Norbert Tóth képzőművész nyerte.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10