Archivum
Tizedszerre nyitott ki a bűnmegelőzési iroda
A keszthelyi önkormányzat a helyi rendőrkapitányság szakmai vezetésével az idei nyári turisztikai szezonban immár tizedik alkalommal, ezúttal nyolc héten keresztül működtet bűnmegelőzési irodát a városi strand főbejárata mellett.
32 diák vigyázza a turisták biztonságát
Az iroda avatóünnepségén Szukics Ferenc rendőr ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes kiemelte: a 32 kortárs segítő most is egy speciális felkészítő táborban szerzett szakmai ismereteket mindazon feladatokról, amit a nyár folyamán el kell majd látni. A rendőri vezetők az előző évek során nagyon kedvező tapasztalatokat gyűjtöttek a naponta 10.00 és 18.00 óra között folyamatosan nyitva tartó iroda működéséről és most is a város által szervezett programokhoz igazolva tervezik ellátni a teendőket Tavaly az iroda nyitva tartásának időszaka alatt nem történt olyan kirívó bűncselekmény, ami megzavarta volna a turistákat, vagy a helybelieket. A bűnmegelőzési munka már csak ezért is eredményesnek tekinthető -húzta alá a megyei rendőrkapitányság vezetőjének bűnügyi helyettese. A diákok munkáját minden nap felügyeli egy rendőrség által kirendelt személy és újra munkába állnak diáktolmácsok is. A középiskolás korú fiatalok a kapcsolattartás megkönnyítésére két mobiltelefon készüléket kaptak a megyei főkapitányságtól -hangzott el. Ruzsics Ferenc polgármester örömét fejezte ki, hogy immár tizedik alkalommal kezdhette meg működését a jelentős önkormányzati segítséggel támogatott iroda. Egy javarészt idegenforgalomból élő városnak fontos, hogy biztonságban érezzék magukat a vendégei -mondta el. A település vezetője megköszönte az egyik áruházlánc vezetésének az általuk felajánlott két kerékpárt, amivel az ifjú segítők szórólapot is osztanak, vagy a parkoló személygépjárműveket ellenőrzik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10