Archivum
Idén is átadták a Zalaegerszegért díjakat
A zalaegerszegi önkormáyzat 1993 óta adományoz Zalaegerszegért díjat olyan magánszemélyeknek, és szervezeteknek, akik a városépítésében, -fejlesztésében példaértékűt alkottak, akár kulturális, közigazgatási, sport, vagy műszaki területen. A hagyományokhoz híven idén is egy évzáró ünnepi közgyűlés keretében adták át a kitüntetéseket. Nyolc magánszemély, egy szervezet és egy intézmény részesült elismerésben, melyeket Gyutai Csaba polgármester adott át a város dísztermében.
A közgyűlés Zalaegerszegért díjat adományozott Boda László nyugalmazott agrárszakembernek, az idősügyi tanácsban, és a Városesztétikai Társaságban végzett kiemelkedő munkája miatt. Dr. Doba László fősikolai docens tudományos munkásságáért, Léránt Károly vállalkozó közéleti tevékenységéért, dr. Magyarné Sztankovics Ilona, nyugalmazott középiskolai tanár pedagógiai munkájáért és neveléstörténeti kutatói tevékenységéért, dr. Marx Gyuláné dr. Bodó Erzsébet intézményvezető, a Miasszonyunk Időskorúak Otthonában végzett szociális munkájáért kapott díjat.
Zalaegerszegért díjban részesült dr. Nagy Gyöngyi, radiológus, osztályvezető főorvos, a város egészségügyi ellátásában végzett munkája, és oktatói tevékenysége elismeréseként, prof. dr. Palkovics László akadémikus, tudományos munkásságáért és Szakács László nyugalmazott erdész, erdészet- és vadászattörténeti gyűjtemény kialakításáért.
Szintén kitüntetést kapott a Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, valamint a Zalaegerszegi Polgárőr Egyesületek Szövetsége. Előbbi a művészeti oktatás színvonalért és a zenei hagyományok őrzéséért, utóbbi pedig a város köz- és közlekedésbiztonságának megőrzéséért végzett munkája miatt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10