Online csalások

bűnügy
Az online térbe tolódnak a bűncselekmények
A Zala Vármegyei Közgyűlés legutóbbi ülésén a testület először Zala megye rendőrfőkapitányának közbiztonsági helyzetről és az annak érdekében tett intézkedésekről szóló beszámolóját hallgatta meg.

bűnügy
Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalok
Az adathalászok nem kérnek személyit az áldozataiktól – bárkit célba vehetnek, életkortól függetlenül. Ráadásul már a TikTokon is próbálkoznak, így a fiatalok is célkeresztbe kerülhetnek. A K&H nemcsak figyelmeztet, de tanácsokat is ad a Z-generációnak és a kiskamaszok szüleinek a tudatos és biztonságos netezéshez.
Nehezen szűrik ki a magyarok az álhíreket, a fiatalokra ez még inkább igaz
A fiatalok több mint felére veszélyt jelentenek az álhírek – derül ki az első Nagy Diák TudatosNet Teszt válaszaiból. Az országos edukatív játékot másodjára is elindította a DUE Médiahálózat és a Yettel többek közt azért, hogy a diákok meg tudják védeni magukat az ártalmas tartalmaktól.
életmódi
A közösségi média veszélyes üzem
Egykor a parki „mutogatós bácsik” jelentették a gyerekekre a veszélyt, ma viszont a bezárt szobaajtó mögötti, saját képernyős internetezés. Minderről és a digitális önvédelemről a Civil Védelmi Intézet Egyesület első programján beszélt Pöltl Ákos, közgazdász, családbiztonsági szakértő, a Pannon Egyetem munkatársa a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben.

civil
Ismét Zalaegerszegen hetvenkedtek a hatvanasok
A Göcseji Falumúzeumban fogadták a Hetvenkedő Hatvanasok elnevezésű kétnapos vetélkedősorozat résztvevőit. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság évek óta sikeresen zajló bűnmegelőzési programjára az ország 19 megyéjéből képviselték magukat négyfős csapatokban az időseket tömörítő szervezetek. A BRFK is állított ki csapatot a vetélkedőre, amelynek témája kifejezetten az online csalásokra irányult.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Télapóvárás (2), Németh Péter múzeumigazgató (1), Egyetemi sportélet fejlesztése (1), TRP Hungary (1), Csipkeházak (1), Színvonalas oktatás (13), 76-os főút (3), Hajómodell Világbajnokság (1), Útfejlesztés (23), Lipódi László fotókiállítása (1), dr. Kürnyek Róbert (1), Böjte Sándor Zsolt, a hulladékgazdálkodási társulás elnöke (1), Interjú (60), Siklósi Vilmos, a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség elnöke (15), Nyelvi képzés (3), Sport- és családi nap (9), Bazooka (3), Monodráma (5), Deák Ferenc tér, Nagykanizsa (2), Piknik (2)