Archivum
Ellenzéki tiltakozás a trafikok ellen
A trafiknyitás hivatalos napján, július elsején tartott demonstrációt Zalaegerszegen a Demokratikus Koalíció, az MSZP és az Együtt 2014 Mozgalom helyi szervezetei. A volt ruhagyár sarkán egy bezárt Trafik és egy új nemzeti dohánybolt közötti területen tiltakoztak az ellenzéki pártok több transzparest - "Fideszes zsebek tele dohánnyal", "Elitéljük, mert káros ez a politika", "A Fidesz súlysosan károsítja Ön és környezete megélhetését" - is felmutatva. A demonstráción közel hatvanan vettek részt.
Dr. Balogh Miklós, a DK választókerületi elnöke sérelmezte, hogy a "trafikmutyi" következtében olyanok veszítették el a munkájukat, aki több évtizede működtettek trafikot, és kiváló pályázatot nyújtottak be. Szerinte az Orbán - kormány azt hiszi, mindent megtehet a kétharmadával. Ez káros politika, amit elítélnek. A politikus emlékeztetett a magánynyugdíj államosítására, a munkanélküliek helyzetére, a diplomások röghöz kötésére, a földbérleti ügyekre. Azt mondta, olyan döntéseket hozott az elmúlt években az Orbán - kormány, amelyet egyetlen európai ország sem engedhetne meg magának.
Major Gábor, az MSZP zalaegerszegi elnöke azt rótta fel, hogy helyi fideszes politikusok döntöttek arról, ki nyerhet a trafikpályázaton. Jelezte önkormányzati képviselő is van a nyertesek között.
Felszólalt még a demonstráción Góra Balázs megyei alelnök és Baracskai József országgyűlési képviselő (DK) is. Arról beszéltek, hogy a demokratikus ellenzéknek meg kell győznie az embereket arról, hogy a fideszes kormány gazdasági maffiát épít ki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10