Archivum
Eladnák a becsődölt Zalai Baromfifeldolgozót
A felszámoló TM-Line Zrt. meghirdette a hitelezőknek a több mint 2,5 milliárd forinttal tartozó pacsai székhelyű Zalai Baromfifeldolgozó Kft. vagyonelemeit, írja a Napi Gazdaság. A helyi ipari parkban egy 22,5 ezer négyzetméteres területen lévő, 4800 négyzetméteres ? évente 800 ezer pulyka és 3,5 millió brojlercsirke levágására és feldolgozására alkalmas ? komplexum nettó irányárát 720 millió forintban határozták meg.
A működőképesség megőrzése érdekében az üzemet a vágósorokkal, a gépekkel és az egyéb felszerelési tárgyakkal kizárólag egyben kívánják értékesíteni. Somogyi Ferenc felszámolóbiztos a Napinak elmondta, a hitelezőkkel történt egyeztetést követően már az első pályázati fordulóban olyan árat határoztak meg, amely maximálisan figyelembe veszi az ágazat jelenlegi helyzetét.
Az ország egyik legkorszerűbb baromfifeldolgozó üzeme mintegy 1,5 milliárd forint költséggel tavaly februárban készült el. A beruházás megvalósítását az OTP Bank hitelén kívül 397 millió forintos telephely-fejlesztési és 224 millió forint értékű foglalkoztatási támogatás segítette.
A 173 dolgozót foglalkoztató társaság vesztét elsősorban az okozta, hogy drágán vették az alapanyagot, ám ezt nem tudták érvényesíteni a piacon. A felszámolóbiztos szerint a korszerű üzemet elsősorban gyáregységként lehetne gazdaságosan működtetni.
(Forrás: Index.hu)
Bővebb infó: http://index.hu/gazdasag/2013/07/22/eladnak_a_becsodolt_zalai_baromfifeldolgozot/
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10