Archivum
1,2 milliárd forint közmunkaprogramokra
Közel 4500 fő kapcsolódott be az év első felében a közfoglalkoztatási programokba Zala megyében, a támogatásokra összesen mintegy 1,2 milliárd forintot fordítottak - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja hétfőn az MTI-vel.
A kistérségi startmunka mintaprogramok keretében idén 1440 álláskereső tudott munkához és keresethez jutni. Hosszabb időtartamú, közfoglalkoztatás keretében az év első hat hónapjában további 1400 fő támogatása kezdődött meg.
A bio- és megújuló energiafelhasználási projekt keretében megindult kazánprogramok júniusban befejeződtek. Hét Zala megyei településen összesen 74 millió forintos támogatással 9 kazánt építettek és 15 fő számára tudnak hosszú távú munkát biztosítani. A beruházás - amelytől a következő fűtési időszakban az energiaköltségek csökkenését várják - csak önkormányzati tulajdonú, gázfűtéses ingatlanokban, óvodákban, iskolában, közösségi házban, hivatali épületekben valósulhatott meg.
A vállalkozóvá válást elősegítő támogatásokra a rendelkezésre álló, 78 millió forintos megyei keretből idén 35,6 millió forintot használtak fel.
A támogatásban részesülők tevékenységi köre többek között a méhészetet, a növény-, zöldség és gyümölcstermesztést, állattenyésztést, sajtkészítést, ruházati termékek gyártását érinti.
Bérkompenzációs támogatásra 151 kérelem érkezett, a munkáltatók a mintegy 72 millió forint támogatási összegből 1821 munkavállaló kötelező béremelését kívánja biztosítani. A május 31-ig beérkezett pályázatok alapján a munkaügyi központ 100 munkáltatóval, 1600 fő támogatására kötött szerződést 62 millió forint összegben. További 42 munkáltatóval a szerződéskötés folyamatban van.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről