Archivum
Zalaegerszegi lehetett a Londonban holtan talált nő
Zalaegerszegi lehetett az a huszonéves nő, akinek holttestére egy bőröndben találtak rá még vasárnap Londonban - közölte szerdán az RTL Klub Híradója. A hírműsor közlése szerint az Alexandra keresztnevű fiatal nő három éve élt az Egyesült Királyságban.
Az ORFK sajtószolgálata az MTI megkeresésére szerdán annyit közölt: a brit nyomozó hatóság megkereste már a magyar rendőrséget, az ügyben jelenleg "bűnügyi információcsere történik".
Az MTI a nő környezetéből úgy tudja, az elhunyt 25 éves volt. Pincérként dolgozott Zalaegerszegen, majd Ausztriában konyhai kisegítőként foglalkoztatták, két éve pedig Londonban keresett munkát. Facebook oldalán legutóbbi foglalkozásaként produkciós asszisztens szerepel.
Barátai július 16-a óta nem tudták vele felvenni a kapcsolatot, telefonon és írásban is többen keresték, de nem adott életjelet magáról. Az első részvétnyilvánítások kedd délután jelentek meg az oldalán, azóta nagyon sokan jegyeztek be búcsúzó üzeneteket.
A magyar nő holttestét egy bőröndben fedezték fel az északnyugat-londoni Barnet kerület Mill Hill városrészében, egy sportpálya közelében, erdős területen, még vasárnap délután. Az azonosítási folyamat során derült ki, hogy az áldozat egy húszas éveiben járó magyar nő.
A Scotland Yard emberölési ügyekre és más súlyos bűncselekményekre szakosodott parancsnokságának (Homicide and Serious Crime Command) illetékese szerdán Londonban az MTI-nek elmondta, hogy az őrizetbe vett személy ellen még nem emeltek vádat, egyelőre kihallgatása van folyamatban.
A rendőrségi illetékes nem adott érdemi választ az MTI azon kérdésére, hogy az őrizetbe vett személy is magyar állampolgár-e, mondván: amíg nem történik vádemelés, addig az őrizetesről nem adható ki személyes információ.
Nicola Wall, a Homicide and Serious Crime Command főfelügyelője, aki a vizsgálatot vezeti, nyilatkozatában kijelentette: a Scotland Yard továbbra is tanúkat keres annak megállapítására, hogy pontosan mi történt. A rendőrtiszt szerint a hatóságok elsősorban azok jelentkezését várják, akik látták, hogy valaki egy nehéz, fekete, kerekekkel ellátott bőrönddel közlekedett a környéken július 18-án vagy az után a városrész erdős területéhez vezető utcákon.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10