Archivum
Fantomcégek a falusi focipályán
Egy Zala megyei vállalkozás jelentős adótartozást halmozott fel, ezért a NAV végrehajtói megjelentek a cég bejelentett székhelyén, amely, mint kiderült, a falucska focipályájának öltözője. A zalai cég székhelyeként bejelentett futballpálya és annak öltözőépülete üres volt, amikor a végrehajtók megjelentek. Az épület falára egy rajzszöggel kitűzött gépelt papíron a keresett vállalkozás neve nem, ellenben másik öt, kereskedelmi, valamint építőipari tevékenységet végző cég neve szerepelt. A feltüntetett cégek tulajdonosai ugyan megegyeztek a szóban forgó vállalkozás tulajdonosaival, ám egyetlen, bármiféle működésre utaló jelet sem találtak a Zala megyei végrehajtók.
Ideális telephely? (Illusztráció)
A cégnyilvántartás adatai szerint az eljárás alá vont vállalkozás csupán székhellyel rendelkezik, más telephelye nincs, tevékenységi köre fémmegmunkálásra, fémszerkezetgyártásra, szerszámgyártásra terjed ki - tájékoztatta szerkesztőségünket a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóságának sajtószóvivője.
A társaság a megalakulása utáni fél évben mintegy 60 millió forint általános forgalmi adó kötelezettséget vallott, fizetési kötelezettségének viszont nem tett eleget. Ezen kívül más adónemekben is nagyobb összegű tartozást halmozott fel.
Mivel a társaságok székhelye megkérdőjelezi azok szabályszerű működését, a megyei adóigazgatóság értesítette a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságát, továbbá kezdeményezte a társaság felszámolását.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10