Archivum
Hévíz buszpályaudvart akar
A hévízi önkormányzat az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt-vel konzorciumban a Magyar Közút partneri közreműködése mellett valósítja meg az új buszpályaudvar építését, illetve az előkészítési feladatait – egyebek mellett erről is döntöttek a képviselő-testület legutóbbi ülésen.
A helyközi és távolsági járatoknak
A buszpályaudvar a város Alsópáhok felőli részén, a meglévő szupermarkettel szemben kap helyet, a jobb elhelyezkedés miatt olyan, főként Budapestről, illetve oda közlekedő járatok is be tudnak majd jönni Hévízre, melyek eddig elkerülték a települést.
Hévíz idegenforgalmi jelentőségének köszönhetően a várost évente megközelítőleg 80 ezer helyközi, távolsági járat érinti, melyeket mintegy kétmillió utas veszi igénybe. Jelenleg Hévíz helyközi és távolsági buszjáratai a belváros szívében található kiszolgáló pályaudvara jönnek, az érkező autóbuszoknak be kell hajtaniuk a városba, komoly zaj-és környezetszennyezést okozva ez által.
Egy nyugodt, egészséges környezet biztosító fürdővárosi hangulatot szeretnének megteremteni a jelenlegi pályaudvar helyén a vissza nem térítendő forrásokat kínáló gyógyhelyfejlesztési pályázatból. Az új, korszerű, praktikus és egyben kényelmes autóbusz-pályaudvaron 2018 márciusáig, több kocsi állásos autóbusz-állomást alakítanak ki és egy nagy autóparkolót is létre hoznak.
A városon belüli buszközlekedés modernizálása, az új helyi járatok indítása csak ez után kezdődik, de a jövő esztendő már az intenzív építkezési munkálatokról szól majd. A városi piac mögötti "alpályaudvarra" – ami gyakorlatilag elkészült- a tervek szerint a helyközi járatok futnak be Keszthelyről és a környékről. A két pályaudvar helyi járatú autóbuszokkal lesz összeköttetésben. Az érintett megállók buszöblei is jóformán készen vannak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10