Matyéka István

kultúra
Emlékezés Ruszt József színházalapító, rendezőre
Ruszt József Kossuth- és Jászai-díjas rendezőre, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház alapítójára, a társulat örökös tagjára emlékeztek július 4-i születésnapja alkalmából a Dél Hercegnője lakóház falán lévő emléktáblánál.

kultúra
Izraeli filmnapok a moziban
A Zalaegerszegi Béke-Shalom Magyar-Izraeli Baráti Társaság ingyenes filmnapokat szervezett az Art Moziba, Izrael Állam megalakulásának 73. évfordulója alkalmából. A program az Izraeli Magyar Nagykövetség, valamint a zalaegerszegi önkormányzat és az Art Mozi közreműködésével valósult meg.

kultúra
Dokumentumfilm Anne Frank naplója nyomán
A holokauszt nemzetközi emléknapján, vagyis január 27-én debütált a hazai mozikban az Anne Frank – Párhuzamos történetek című olasz dokumentumfilm, mely a Béke Shalom Magyar – Izraeli Baráti Társaság zalaegerszegi szervezetének jóvoltából a helyi Art Moziba is eljutott.

klasszik
Kulturális sokszínűség; bélyegeken
„Színház az egész világ”; néha még a bélyegeken is. E híres Shakespeare-idézet a címe annak a kiállításnak, ahol olyan bélyegek szerepelnek, amiken kizárólag kulturális vagy előadóművészeti téma jelenik meg.

közélet
Zalaegerszegre látogatott Izrael Állam nagykövete
Izrael Állam alapításának 70. évfordulója alkalmából emlékfát ültetett a megyeszékhelyi zsidó temető előtti Remény parkban a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség, valamint a Béke-Shalom Baráti Társaság helyi szervezete. A ceremónián részt vett Yossi Amrani Izrael Állam magyarországi nagykövete, és Balaicz Zoltán polgármester is.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Szegedi Ferenc polgármester (2), Karácsonyi Vásár (10), úszómester (1), Kauzli József (4), Istentisztelet (10), Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (7), Vélemény (3), Korona Szalon (25), Apáca show musical (1), Hagyományőrzés (47), ZTE 100 (4), Gyógyító mosoly díj (2), Gyenesdiási Kárpáti János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola (3), Szívünk Napja (4), Gombos Zsófi (3), Olvasás (41), Bíbor Bistro (4), Arany János (1), Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár (1), Farkas Ferenc Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara (2)