Vezető hírek
Ismét kertvárosi Sárkányosdi
2017. április 23. vasárnap, 14:10
Szerző: B.K.; Fotó: B.K.
Ismét Sárkányosdira várták az érdeklődőket a Kertvárosba, az Apáczai Művelődési Központba. A harmadjára megtartott rendezvényt részben korlátozta az időjárás, de a szervezők felvették az elemekkel a harcot, s tető alá hozták a programot.
A küzdelem egyéb példájával is szolgált a délután. Így a Madzag Gólyalábas Együttes „Sárkányütő” című előadása, mely valódi tűzokádó, óriás sárkányt vonultatott fel. De a mai gyerekeket nehéz megijeszteni, ezért inkább izgalmas tréfának vették a dolgot. Majd a szelet kihasználva a saját készítésű papírsárkányokkal foglalatoskodtak, bevonva a játékba a szülőket is.
Sok érdeklődőt, főleg fiúkat vonzott a Fehér Holló Középkori Műhely páncél - és fegyverbemutatója. A ruha próba mellett sokan rögtönzött csatába álltak, s a művelődési ház udvara, botok csattogásától volt hangos. A színpadon pedig báb és zenés előadások váltották egymás, s igényes kézműves vásár is szélesítette a kínálatot.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10