Vezető hírek
Elstartolt az Egerszeg Fesztivál
Irány a minicirkusz
Elkezdődött a háromnapos Egerszeg Fesztivál, kicsit szerényebben, mint korábban, és ahogy a fesztiválbejáráson Balaicz Zoltán polgármester fogalmazott, nagy öröm, hogy az energiaválság ellenére meg tudták rendezni a már hagyományos rendezvényt. Köszönetét fejezte ki a szponzoroknak és mindazoknak, akik segítették a szervezést. Jelezte: az idei évben valamennyi tervezett program megvalósul. Így augusztus 12-én a jótékonysági családi nap, szeptember 8-9-10-én a Vadpörkölt és Borfesztivál, decembertől pedig az Egerszegi Advent.
Vigh László országgyűlési képviselő hozzátette: Zalaegerszeg sikeres város, jól dolgozik, eredményeket ér el, ez is közrejátszik abban, hogy ismét megrendezésre került az Egerszeg Fesztivál.
A hétvégén a Széchenyi téren és a Dísz téren felállított színpadon több koncert várja az érdeklődőket. Pénteken a Vad Fruttik lépett fel a nagyszínpadon.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10