Vezető hírek
Gábor Miklósra emlékeztek
Gábor Miklós 1919. április 7-én született a zalai megyeszékhelyen. Édesapja, Gábor Béla a város ismert mozitulajdonosa volt, így fia tulajdonképpen már egészen kicsi korában a filmekből nyert inspirációt a színész mesterséghez.
Védjegyévé vált a ballonkabát
A Színművészeti Főiskola elvégzése (1940) után a Nemzeti Színházhoz került, ám zsidó származása miatt egy hónap múlva elküldték a teátrumból. Majd csak a háborút követően térhetett vissza; addig a Madách-színház társulatának tagja volt.
Besenczi Árpád a színművészről elmondta: a 20. század egyik kiemelkedő művészét tisztelhetjük benne, aki színpadon is és a filmvásznon is képes volt nagyot alkotni. Nemcsak színész volt, hanem teoretikus gondolkodó, sőt író is, aki naplófeljegyzéseiért Füst Milán-díjban részesült. 1975-ben váratlanul otthagyta a fővárosi színházi közeget, és Ruszt József hívására Kecskemétre költözött. Mikor aztán Ruszt a zalaegerszegi színház alapítója lett, nem volt kérdés, hogy Gábor Miklós lesz a nyitóelőadás (Az ember tragédiája) egyik főszereplője. Az általa alakított Luciferre máig sokan emlékeznek a megformálás újszerűsége miatt. Ballonkabátos alakja pedig afféle védjegyévé is vált.
A színházigazgató szerint jó, hogy a város gondot fordít Gábor Miklós emlékének ápolására, hiszen egy egészen kiváló művészt, és embert veszített mind a szakma, mind a közönség az 1998-ban bekövetkezett halálával.
A színművész Ady utcai szülőházán lévő emléktábláját Balaicz Zoltán polgármester, Besenczi Árpád igazgató és Farkas Ignác színművész koszorúzta meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről