Vezető hírek

kultúra
Fenntarthatóság és új attrakciók
Biztonságos jövő a szabadtéri néprajzi gyűjteményekben címmel szervezett kétnapos konferenciát a Göcseji Falumúzeum. A skanzen foglalkoztató termében rendezett szakmai értekezleten az ország más városaiból, és Lengyelországból is érkeztek kollégák.

közélet
Szilvafesztivál a tündéri településen
Szilvás pörkölt és nyúlhalászlé is színesítette az ételkínálatot Szilvágyon, a Göcseji Szilvafesztivál főzőversenyén. A tizedik alkalommal megrendezett fesztiválon az önkormányzat köszönetét fejezte ki azoknak, akik az eltelt egy évtized alatt tevékenyen vették ki részüket a népszerű esemény szervezéséből és megvalósításából.

egyszervolt
Jövőre a Budai Várban lesznek láthatók
A most elkészített 24 fejfával immár 54-re bővült a fejfák száma a Gébárti Kézműves Ház udvarán, ahol a Zala Megyei Népművészeti Egyesület szeptember 5-10. között negyedik alkalommal adott helyet az országos faműves tábornak.

közélet
IFA: szoftver lesz a megoldás kulcsa?
Az idegenforgalmi adó (IFA) kivetésének, beszedésének egyik neuralgikus pontja az ellenőrzés kérdése – hangzott el a gyenesdiási községházán nagy érdeklődése mellett tartott szakmai fórumon.

kortárs
Nagy Kálmán ’60 – jubileumi tárlat
Egyszer kopott kapuk, homlokzatok, máskor meg a végtelen űr. A kettő között figurák nélküli, színes impressziók. Mindig változó nézőpont, mindig változó ábrázolásmód, de azért fellelhetők visszatérő motívumok is az elmúlt néhány évtizedből.

közélet
Új parkolók a temetőnél
A Göcseji temető hátsó bejáratánál a zúzottköves, rendezetlen állapotú területen kilenc darab térkő burkolatú várakozóhelyet alakítottak ki a közelmúltban, a megközelítést biztosító kiszolgálóúttal.
pódium
Indián nyár a könyvtárban
Szeptemberhez passzolva stílusosan „Indián nyár” kiállítás nyílt a József Attila Tagkönyvtár gyerekrészlegében a „Megmutatom magam” sorozat keretében.

életmódi
Több házasságkötés, egyszerűbb ceremónia
Nem szoktak le az emberek a házasságkötésről. Az idei első félévben 30 százalékkal nőtt a házasságkötések száma a tavalyi adatokhoz képest – fogalmazott a Keresztury VMK intézményegységeinek közös sajtótájékoztatóján Pölöskey Ildikó, a Családi Intézet csoportvezetője.

klasszik
Koszorúzás Keresztury szobránál
112 éve született Keresztury Dezső (1904-1996) költő, akadémikus, miniszter, Zalaegerszeg díszpolgára. Az évforduló alkalmából a hagyományokhoz híven emlékünnepséget szervezett a nevét viselő emlékbizottság, valamint a város önkormányzata, a tudós belvárosi mellszobránál.
.jpg)
Hipp-hopp és Pihe Ovi
Év végéig színes és változatos programokkal, valamint számos újdonsággal várja a közönséget a Keresztury Dezső VMK, illetve a hozzá tartozó intézményegységek.

pódium
Könnyebb műfajok a színpadon
Nem lesz könnyű évad, annak ellenére, hogy az idei repertoár a szórakoztatóbb műfajoknak kedvez. A minőségből azonban nem engedünk! – fogalmazott dr. Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója, a társulat hétfői évadnyitó ülésén.

kortárs
Fiatalok a korláton: vagányság, szabadság
Korláton ülni jó. Vagányság, szabadság. Egy kis lazulás a spanokkal az órák közti szünetben, mielőtt újra vissza kell térni a tanterem rendjéhez.

közélet
Az összetartozás ünnepe
Jubileumi ünnepség helyszíne volt Zalaegerszeg, ahol a két város a testvérvárosi szerződés 1996-os hivatalos aláírásáról és az eltelt évtizedekről emlékezett meg.

közélet
A gyermekosztály javára futottak
Rehabilitációs futópad, vagy speciális szoptatófotel beszerzésére költi a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház gyermekosztálya azt a 200 ezer forintot, mely a Zala Kaland Egyesület által szervezett jótékonysági akadályfutáson gyűlt össze.

kultúra
A nemzeti összetartozás jubileumán
Marosvásárhely és Zalaegerszeg testvérvárosi kapcsolatának 20 éves jubileuma alkalmából Czirék Lajos festőművész és Duha László fafaragó képzőművész alkotásaiból nyílt tárlat Jubileum címmel a zalai megyeszékhelyen.

oktató
Népszerű szakok, növekvő hallgatói létszám
Közel 20 százalékkal nőtt a felvett elsőéves hallgatók létszáma a zalaegerszegi felsőoktatási intézményekben. Tavaly 329-en, míg az idén 381-en kezdték meg tanulmányaikat – a sikeres beiskolázási kampányok eredményeként.
közélet
Cirill és Metód emlékezete Zalaváron
A magyar és a szlovák nemzet egymásra találásáról, a kihívásokkal szembeni közös fellépésről beszélt dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a Zalaváron. A nyár egyik fontos eseménye volt ez az ünnepség, melyről és az önkormányzat fejlesztési terveiről a polgármesterrel beszélgettünk.

életmódi
Kustánszegi dödöllefesztivál
Amerre a szem ellát, dödölle a sütőben, dödölle a tepsiben, dödölle a papírtányérokon.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Zalabesenyő (9), Önismereti Tréning (8), Sárberki Horgásztó (4), Hévíz-patak túra (16), Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum (49), Agenda 2030 a Fenntartható Fejlődésért (1), RUSH Club (1), Kismama (2), ZAZEE Kulturális Egyesület (23), Kitelepítettek keresztje (1), Dr. Moll Károly Orvostörténeti Emlékszoba (3), Oszvald Marika (1), Kis utcai óvoda (2), Murakeresztúri művelődési ház (3), Utcaszínház (1), Doni áttörés (7), Honvédkadét-szakképzés (1), Űrhajós Utcai Óvoda (2), takarékossági intézkedések (1), Zalai Falvakért Egyesület (5)