Zalai Falvakért Egyesület

közélet
Születésnapját ünnepelte a harmincöt éves Zalai Falvakért Egyesület
A Zalai Falvakért Egyesület május végén tartotta a közgyűlését a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban, Zalaegerszegen. Az egyesület 1990 óta támogatja tevékenységével a zalai falvakat, együttműködik az önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, segíti a helyi közösségek munkáját és szakmai, módszertani támogatást nyújt a falugondnoki szolgálatok működéséhez.

civil
Reziben tartotta szakmai napját a Zalai Falvakért Egyesület
Reziben tartotta szakmai programját a Zalai Falvakért Egyesület szeptember 20-án. A rendezvény témája a falugondnoki szolgálatok működése volt.

civil
Nők egymásért, önkéntes alapon
Egymásért Együtt címmel szervezett közösségi és önkéntes napot a skanzenbe május 7-én a Zalai Falvakért Egyesület. Az esemény a „Mi. Nők. Egymásért Együtt” projekt keretében valósult meg, melynek támogatója a Flex Foundation. A Mi. Nők. program januárban indult, és ez már a negyedik rendezvénye volt a civileknek.

kortárs
Az olvasó szabad ember, azt gondol, amit akar
Vidéki élet és fővárosi lét, hagyományok és kortárs irodalom. Emberi sorsok, küzdelmek; a sértettségtől a harmóniáig. Grecsó Krisztián József Attila-díjas író, költő volt a vendége a Zalai Falvakért Egyesület „Nők a nőkért – Mi. Nők. Egymásért, együtt” című rendezvénysorozatának.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Apáczai Gyógynövény Klub (1), Zala Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház (2), Balogh Ádám, a VOSZ zalai elnöke (1), Kerka táncegyüttes (2), Muzeális Gyűjtemény - Hévíz (22), Szűcs István (33), PUSZTAEDERICS (1), Közélet (79), Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület bemutatója (2), Sport- és családi nap (9), Zalaegerszegi Járásbíróság (1), Kárpátia (6), Tárlat (2), Dombormű (1), Műfüves sportpálya (4), Zalai Borút Egyesület (1), Kemendi vár (2), torokcsakra (1), Energetikai beruházás (9), ZALASZÁNTÓ (4)