Vezető hírek
Nők egymásért, önkéntes alapon
Mi. Nők. közösségi nap a skanzenben
A projekt fő célja az, hogy a nők erőforrásaira támaszkodva, megyeszerte szervezzenek különféle kulturális vagy szakmai napokat/esteket – mondta érdeklődésünkre Szeder-Kummer Mária szervező, a Zalai Falvakért Egyesület elnöke. Egy olyan – főleg önkéntességen alapuló – hálózatot szeretnének létrehozni, melyben kreatív, egymást inspiráló nők tevékenykednek az élet más-más területén.
Az Egymásért Együtt közösségi napra számos önkéntes jelentkezett, akik a témasátraknál várták az érdeklődőket. A délután folyamán szó esett idegenforgalomról, túrázásról, egészséges étrendről, pszichológiáról, divatról és stílusról, de karriertanácsadás, bútorfestés is várta a vendégeket. Az egyesület elnöke hozzátette: a projektben a közösségi tervezést tartják szem előtt, így a program tematikáját egy szervező csapat állította össze, amit aztán kiküldtek az érintetteknek. Az önkéntesek ennek alapján állíthatták fel standjaikat az adott témának megfelelően. Az eseményre főleg azokat várták, akik az előző programjaikon is részt vettek, de mindig vannak új érdeklődők. A szervezők olyan helyszínt kerestek, ami amellett, hogy szabadtéri, szép és nyugodt környezetben van, így esett a választás a falumúzeumra. A délután folyamán skanzen-sétán is részt vehettek a látogatók.
Az eseményt megnyitva Szeder-Kummer Mária úgy fogalmazott: a város nem létezhet a falvak nélkül, mint ahogy a falvak sem a városok nélkül. Ezért tartják fontosnak, hogy minél szélesebb körű hálózatot tudjanak kialakítani az egyes települések között. Szerencsére nagyon sok felkészült, szakmai gyakorlattal rendelkező, kreatív nő él a megyében, akik egymást is, és másokat is tudnak ösztönözni.
A cél az, hogy a Mi. Nők. kezdeményezés a projekt lezárulta után is megmaradjon, ezért az önkéntes napon adományokat gyűjtöttek, és továbbra is várnak még szponzorokat. A projekt záróeseményére május 31-én kerül sor a Hevesi Sándor Színházban, melynek keretében fotókiállítás nyílik az általuk meghirdetett pályázat alkotásaiból, de Rácz Zsuzsa író is ellátogat a rendezvényre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10