Vezető hírek
Önirónia és odamondogatás
Sokkal inkább spontán dolog az egész versírás folyamata. Van, hogy hónapokig nem jön az ihlet, aztán meg rövid idő alatt több vers is születik. A mostani kötet címe is nagyjából erre utal: a Pegazus az irodalomban a költői ihlet, a szárnyalás jelképe; ami jó, ha velünk van, ha tollat ragadunk.
Újabb verseskötettel jelentkezik az énekes
A mostani kötetbe harmincnyolc vers került, a hozzájuk illeszkedő tizenkét grafikát az eddigiekhez hasonlóan Kalmár János keszthelyi grafikus, tetoválóművész készítette. Dodó úgy érzi, a versek tematikája, stílusa nem nagyon változott az évek alatt. Poénok, önirónia, egy kis szerelem, kevés politikai utalás, meg némi „odamondogatás” egyaránt van a költeményekben. Melyek alapját részben személyes élmények adják, de fiktív szituációkra is épít.
A kiadványt – mely június első hetében kerül bemutatásra – támogatta az önkormányzat, valamint a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány is.
A szerző, akit a nagyközönség főleg a Bazooka zenekar frontembereként ismerhet, nem mond le a zenélésről sem. Mostanában a Körzeti Stúdió formációval játszik, főleg modern hangzású, saját számokat, melyeket Sipos Zsolt dalszerzővel írnak. Jelenleg épp egy próbafolyamat közepén van a csapat, mert készülnek az őszi belvárosi fesztiválra.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10