Vezető hírek
Nyitott irodalomterápiás csoport indul felnőtteknek
A rendezvényeken érdekes, rövid szövegekkel, támogató közeggel találkozhat az érdeklődő, de a foglalkozások segítik az önismereti fejlődést is. Ahogy Vekerdy Tamás írta: "Az olvasás – ha élvezetet okoz – segít élni. Átélni és túlélni is.”
Az irodalomterápia leginkább az önismeret fejlesztésére szolgál, ezen kívül a normális fejlődést, az önmegvalósítást segíti. A fejlesztő biblioterápia beavatkozási szintjei:
- Intellektuális szint: Gondolkodásra ösztönzi az egyént, hogy saját helyzetét reálisan lássa, és problémájára alternatív megoldásokat találjon.
- Szociális szint: A tudatosságot és a szociális érzékenységet növeli azáltal, hogy az egyén más helyzetébe tudja képzelni magát.
- Viselkedés szintje: Elősegíti, hogy az egyén legalább képzeletben kísérletezzen különböző viselkedésmódokkal és úgy nyerjen tapasztalatokat, hogy közben nem sérül meg.
- Emocionális szint: Lényege, hogy a valódi élmény kockázatától mentesül a résztvevő.
A 90 perces foglalkozásokra minden hónap harmadik hetében, csütörtöki napon kerül sor. Részvételi díj 2000 Ft/alkalom
Jelentkezni Nagy Johannánál lehet a 20/2546783-as telefonszámon.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10