Vezető hírek
Irodalmi kalandozások és színháztörténet
Felidézte a periodika, és az azt kiadó szervezet múltját; a kulturális folyóirat ugyanis jövőre 25 esztendős lesz. Az eltelt időszak sikerét jelzi többek között az is, hogy a közelmúltban példányszámot kellett emelniük, országszerte egyre több újságosstandon kapható a lap, és egyre több író-olvasó találkozóra hívják a szerkesztőket.
Új Pannon Tükör lapszám és Merő Béla kötet
Merő Béla, Bubits Tünde, Nagygéci Kovács József és dr. Gyimesi Endre
A Pannon Tükör legfrissebb számát Bubits Tünde főszerkesztő és Nagygéci Kovács József főszerkesztő-helyettes mutatta be. Elhangzott: a szépirodalmi rovat szerzői között megtaláljuk Zalán Tibor és Babiczky Tibor költőket, valamint Szabó Imola meseírót. A helytörténet rovatot ezúttal Molnár András történész, levéltárigazgató jegyzi, aki Deák Antal haláláról és emlékezetéről írt tanulmányt. A kritika rovatban szó esik Lovasi András dalszövegeiről, amik költeményekként is megállják a helyüket. A társművészetek rovatban pedig Karáth Anita írása olvasható a Griff Bábszínház Nyúl Karcsi a Vizslaparkban című ősbemutatójáról.
A lapszámbemutatót kötetbemutató követte: a közelmúltban jelent meg Merő Béla rendező „Egy színházalapítás viszontagságai” című könyve, mely a székelyudvarhelyi színház létrejöttének nehézségeibe avatja be az olvasót. A szerzőnek tavaly már napvilágot látott egy hasonló kötete, akkor a zalaegerszegi Reflex Színpad történetét foglalta össze az alapító-rendező.
Az új könyvvel kapcsolatban Merő Béla elmondta: 20 éve alapította meg a székelyudvarhelyi színházat, ami embert próbáló feladat volt. A politikai helyzet és a bürokratikus akadályok miatt néha kaffkai helyzetekbe sodródott. (A kötet többek között ezekről is beszámol.) A színház viszont azóta is él és működik, ami mégiscsak örömre ad okot.
A kiadványból Urházy Gábor László színművész és Molnár Árpád az egykori Reflex oszlopos tagja olvasott fel részleteket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan