Vezető hírek
Gyakorlati oktatást támogat a Magyar Suzuki felajánlása
Az átadóünnepségen dr. Kurdi Róbert, a Pannon Egyetem általános rektorhelyettese köszöntötte a résztvevőket. Beszédében bemutatta a közép- és nyugat-balatoni régió egyik meghatározó felsőoktatási intézményét külön kiemelve a zalaegerszegi kampusz jelentőségét, amely a térség járműipari fejlesztéseinek köszönhetően szervesen és innovatívan kapcsolódik a jövő technológiáihoz. Hangsúlyozta, hogy a most átvett autó „jó helyre kerül”, és háláját fejezte ki a Suzuki nagylelkű támogatásáért.
A Magyar Suzuki Zrt. részéről Kocsis József operatív igazgató elmondta: az adományozott gépjármű nem csupán az egyetem képzési és kutatási céljait szolgálja, hanem egyben szimbolikus kezdete is a vállalat és az egyetem közötti együttműködésnek. – A jövő járműipari fejlesztéseihez nélkülözhetetlen a felsőoktatás és az ipar közös munkája – fogalmazott, kiemelve a fenntarthatóság és az innováció fontosságát.
– A Magyar Suzuki több mint három évtizede van jelen Magyarországon, és kezdettől fogva elkötelezett a fejlődés, valamint a járműipari innováció iránt. A most átadott Suzuki Vitara lehetőséget biztosít arra, hogy a hallgatók és kutatók valós környezetben szerezzenek tapasztalatokat, és ezzel is hozzájáruljanak a jövő járműipari fejlesztéseihez. Az együttműködés a technológiai fejlődésen túl a szakember-utánpótlást is támogatja – fogalmazott Kocsis József.
A rendezvényen Decsi Péter, a Zalaegerszegi Egyetemi Központ főigazgatója mutatta be az országosan is egyedülálló tesztmérnök alapképzést. A képzés iránt növekvő érdeklődésről és a hallgatói elköteleződésről is beszámolt. Ezt követően Ágh László tesztmérnök hallgató mutatta be TDK-dolgozatát, amely a járműdinamikai szimulációhoz kapcsolódó digitális iker megalkotásáról szól.
Dr. Utasi Anett, a Duális Képzési Központ igazgatója zárta a programot, ismertetve a duális képzés sikereit és előnyeit.
Az esemény végén az Innovációs és Tudásközpont előtt jelképesen is átadásra került a fehér színű Suzuki Vitara, amelyet Kocsis József nyújtott át dr. Kurdi Róbertnek. Az autó ezentúl az egyetem képzési palettájának fontos eszköze lesz, elősegítve a hallgatók gyakorlati felkészülését.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről