3B Hungária Kft.
Már az ötödik támogató a cselgáncsozók mellett
Február 19-én újabb támogatói szerződés aláírását jelentette be a Zalaegerszegi Judo SE, immár az ötödiket. Ezúttal a 3B Hungária Kft. képviseletében Nagy Zoltán vezérigazgató érkezett a szerződéskötésre.

gazdaság
30 éves a 3B Hungária Kft.
A 3B Hungária Kft. idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A világ számos országába anyagmozgató és szállítórendszereket fejlesztő, gyártó és exportáló zalaegerszegi vállalkozás 1992. november 22-ével kezdte meg működését. A három iparágat kiszolgáló cég eltelt három évtizedét folyamatos növekedés jellemezte. Jubileumi évét már közel 6 milliárd forintos forgalommal zárja.

nézőpont
Természet, technika, ember együtt
A 3B Hungária Kft. fotókiállítása a cég 30 éves jubileumi rendezvénysorozata első eseményeként nyílt meg a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. A gazdasági társaság által természet, technika és ember kategóriákban meghirdetett pályázatra közel 500 fotó érkezett. A tárlaton a legjobbaknak ítélt fotókat tekinthette meg a közönség.

gazdaság
Bővülő rendelésállomány, növekvő export
Anyagmozgató és szállító rendszereit világszerte exportáló 3B Hungária Kft. jövőre, 2022-ben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Olyan nagyságrendű lekötött rendelésállománnyal lép a következő, jubileumi esztendőbe, ami még soha nem fordult elő. A zalaegerszegi gazdasági társaság életében az export ebben az évben is meghatározó volt.

gazdaság
Dél-Amerikától Európán át Ázsiáig
A 3B Hungária Kft. anyagmozgató és szállító rendszereit 2020-ban is világszerte exportálta, Ecuadoron át a Moszkvától kétezer kilométerre található acélműig. A termékfejlesztésben és innovációban jártas zalaegerszegi cég idén is teljesítette üzleti terveit, ami nem volt egyszerű a koronavírus-járvány miatt.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Télapóvárás (2), Németh Péter múzeumigazgató (1), Egyetemi sportélet fejlesztése (1), TRP Hungary (1), Csipkeházak (1), Színvonalas oktatás (13), 76-os főút (3), Hajómodell Világbajnokság (1), Útfejlesztés (23), Lipódi László fotókiállítása (1), dr. Kürnyek Róbert (1), Böjte Sándor Zsolt, a hulladékgazdálkodási társulás elnöke (1), Interjú (60), Siklósi Vilmos, a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség elnöke (15), Nyelvi képzés (3), Sport- és családi nap (9), Bazooka (3), Monodráma (5), Deák Ferenc tér, Nagykanizsa (2), Piknik (2)