Vezető hírek
Elismerés Bubits Tündének
Kalliopé-díjjal jutalmazták a magyartanárt
A Kalliopé-díjat a jelenleg Franciaországban élő Jutteau Csősz Katalin alapította tavaly, a zalaegerszegi nyugdíjas pedagógus klub közreműködésével. Az elismeréssel édesapjára, a népszerű pedagógusra, Csősz József (1938-2019) magyar-történelem szakos tanárra emlékeznek. 2020-ban a Zrínyi-gimnázium tanárát, Bajnóczy Zoltánt tüntették ki, idén pedig Bubits Tündére esett a kuratórium (Gerencsér Katalin és Iványi Ildikó) választása. A díjat évente az a magyartanár kaphatja, akinél nem zárul be 45 perc után a tanterem ajtaja. Vagyis a tanórai foglalkozásoson túl is sokat tesz a diákokért, az irodalom megszerettetéséért és a tehetségek felkarolásáért.
Gerencsér Katalin magyartanár Bubits Tündéről többek között elmondta: magyar-ének szakos tanárként már 31 éve van a pályán. A tanítás mellett költői, írói, szerkesztői munkássága is ismert, sőt a Canterina kamarakórus alapítóját is tisztelhetjük benne. A megyei könyvtárban tartott, kreativitásra ösztönző, rendhagyó irodalomóráit is sokan kedvelték.
Mind oktatási módszerével, mind főszerkesztői munkásságával arra tanít mindannyiunkat, hogy ne csak egyetlen művészi formában leljük örömünket (legyünk akár alkotók, vagy befogadók), hanem váljunk nyitottá a társművészetek iránt is. Mindez egy olyan életformát jelent, amely hisz a szó és a művészet erejében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10