Vezető hírek
Múltbéli kincsek a padlásról
A főleg a 20. század első felének, illetve az 1940-60-as éveknek az emlékeit gyűjtő egyesület a korszak legjellemzőbb használati tárgyait válogatta össze a kiállításhoz. Mint azt Papp Tamás, a szervezet elnöke elmondta: eddig csak szabadtéri bemutatókat tartottak különféle fesztiválokon, rendezvényeken. Igazi kiállítótérbe és vitrinekbe most először helyezhették el a birtokukban lévő tárgyakat.
Korabeli tárgyakból nyílt tárlat
Papp Tamás és Varju András
Az Apáczai Művelődési Központ galériájában látható tárlatra korabeli mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódó eszközökkel, háborús relikviákkal és a szórakozás néhány formájához kötődő tárgyi emlékekkel (diavetítő, régi rádió) készültek. De van egy 1861-ből származó gyalu is, ami a legidősebb kiállítási darab.
A rendezvényen Gecse Péter alpolgármester mondott köszöntőt, aki hiánypótlónak nevezte mind a mostani bemutatót, mind pedig a szervezet munkáját. Mint fogalmazott: az értékek begyűjtése, ápolása és bemutatása igazi misszió.
Használati tárgyak a múlt századból
A kiállítást Varju András, a Göcseji Falumúzeum osztályvezetője nyitotta meg, utalva arra, hogy a múzeumi dolgozóknak bizony gyakran vannak raktározási, vagy éppen anyagi problémáik a régi tárgyak gyűjtése kapcsán. A Zala Múltja Hagyományőrző Egyesület viszont intézményi háttér nélkül végzi ezt a példátlan munkát.
A mostani kiállítás olyan, mint egy hetvenes évekbeli kockaház padlása, ahová az ott lakók felhordták mindazt, amit már nem használnak; de még jó lesz valamire. És mivel a magyar emberekre jellemző, hogy nehezen válnak meg tárgyaiktól, az anyag csak egyre gyűlik. Hát, ezek az értékes kincsek kerültek most le a képzeletbeli padlásról. Bemutatva, hogy hogyan, milyen tárgyak között élték elődeink a mindennapi életüket. Az osztályvezető szerint fontos az ehhez hasonló egyesületek tevékenysége, hiszen a néprajzi értékek felkutatásával, megvásárlásával, felújításával és bemutatásával kiegészítik a múzeumi munkát.
A tárlat október 19-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10