Vezető hírek
Kreatív Klub kiállítása
- Mennyi szépséget tud az ember elővarázsolni magából, ha hajlandó gyakorolni és olyan aprólékos munkákkal elbíbelődni, mint például a csipkekészítés. A kiállítókat és a résztvevőket az köti össze, hogy szeretik a szépet, és nem az a tevékenység a főfoglalkozásuk, amivel ma itt megmutatkoznak. Ha valami fontos számunkra, azt végezzük örömmel és legyen haszna. S hogy a szépségnek van-e haszna? Természetesen, hiszen a szépség gyönyörködtet.
A munkák egy részének az értékét nem az alapanyag adja, mint például a kávékapszulából készült ékszerek esetében, hanem az alkotó ráfordított munkája – mondta Kiss Gábor, a megyei könyvtár igazgatója a megnyitón.
A kiállítók nevében Orot Edit csoportvezető betegség miatti távollétében Vidovics Lászlóné beszélt röviden a 15 fős csapat tevékenységéről. Kiemelete, mindig igyekeznek valami új dolgot is elsajátítani, így mostanában a harisnyavirágok az új kedvenc, melyeket nagy lelkesedéssel készítenek és a kiállításon is van belőlük mutatóban. Egyben megköszönte a könyvtár befogadó-támogató hozzáállását is.
A megnyitón közreműködött a könyvtárosok alkotta „Az Alkotó Pihent” formáció.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10