Tóth László rendőr őrnagy

civil
Ismét Zalaegerszegen hetvenkedtek a hatvanasok
A Göcseji Falumúzeumban fogadták a Hetvenkedő Hatvanasok elnevezésű kétnapos vetélkedősorozat résztvevőit. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság évek óta sikeresen zajló bűnmegelőzési programjára az ország 19 megyéjéből képviselték magukat négyfős csapatokban az időseket tömörítő szervezetek. A BRFK is állított ki csapatot a vetélkedőre, amelynek témája kifejezetten az online csalásokra irányult.

zsibongó
Áldozat, de elkövető se legyél!
Részegszemüveggel az ittas gépjárművezetés veszélyeire is felhívták a gyerekek figyelmét a Játék a biztonságért középiskolás bűnmegelőzési vetélkedőn, amit a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) Zalaegerszeg önkormányzatával és más szervezetekkel együttműködve a városi diáknapok keretében rendezett meg. A programra nevező tíz helyi középiskola közül a Kölcsey Ferenc Gimnázium csapata végzett az első helyen.

bűnügy
Ha ellopják, találják is meg
A Bike Safe program keretében ingyenes kerékpár regisztrációt tartottak a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai Zalaegerszegen, a Platán sori nagyáruház parkolójában. A szemerkélő eső senkit nem tartott vissza. Gyerekek, fiatalok, idősek türelmesen vártak a sorukra, ami azt is mutatja, hogy a kerékpározás valamennyi korosztály körében kedvelt foglalatosság.

bűnügy
Mi történt az unokával?
Unokája balesetére hivatkozva egymillió forintot csaltak ki egy zalaegerszegi lakostól. Az unokázás a trükkös lopások egyik válfaja, melynek mindig az idősebbek a kiszemeltjei. Az elkövetők hiszékenységüket, jóindulatukat használják ki, figyelmeztet a rendőrség, annak okán, hogy az utóbbi időszakban mindkét bűncselekmény száma megszaporodott a városban és a megyében.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
EGERVÁRI Nádasdy-Széchenyi-várkastélyés Reneszánsz Látogatóközpont (4), Futócéllövés (1), Dormánné Péter Márta titkár (1), Dr. Dublecz Károly egyetemi tanár (1), Fánkfesztivál (18), fizioterápiás medence (3), Bürü Zalai Vadászati Oktatási Központ (1), Felső templom, Nagykanizsa (1), Misszióvezetők házastársai (1), Kárpát-medencei Szentlászló nevű települések 22. találkozója (1), dr. Koczka Csaba hivatalvezető (2), Ipari park (2), Zala Megyei Kormányhivatal (21), Ferge László őrnagy (2), Dr. Márh Károly osztályvezető főorvos (3), Kanizsa Pláza (4), Idősnap (4), M76-os gyorsforgalmi út (11), Játék (12), Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (1)