Vezető hírek
Farsangi műhelygaléria busómaszkokkal
Télűző kellékek készültek a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban
A pályázati felhívásra készült alkotások kiállításmegnyitóján a hat iskolából érkezett 37 alkotás közül a legjobbakat díjazták. Csoportos különdíjban részesültek az Ady-iskola diákjai, akik busómaszkokkal rukkoltak elő, kizárólag természetes anyagok felhasználásával. Felkészítő tanáruk, Némethné Balogh Ildikó elmondta, több mint egy hónapos alkotás eredményét mutatják be.
A gyerekek nagy érdeklődéssel és ebből eredő motivációval vállalták a többlépcsőből álló munkát. Előtte még filmet is néztek a busójárásról és a sokácok téltemető-tavaszváró szokásairól. Ezek alapján páros munkával készültek a maszkok, többféle kézműves technika felhasználásával. A „rémisztő, de kedves” karakterek szarvat és bajuszt is kaptak a fonott hajuk mellé.
Zalában és Göcsejben télűző szokás volt a macskurázás
A pályázatra azonban nemcsak busómaszkot, hanem macskurákat is lehetett készíteni. Ennek eredetijében, bármit fel lehetett használni az álcázás érdekében, ami a falusi portán kéznél volt.
- Zalában és Göcsejben télűző szokás volt a macskurázás húshagyó kedden. Esetenként ez még ma is előfordul, bár inkább csak a gyerekek élnek vele, míg régen a felnőttek, sőt az idősebbek is részt vettek benne. A lényege, hogy el kellett maszkírozni az arcot, és lehetőleg a testet is, hogy ne lehessen felismerni a macskurázót. Nem is szólalhatott meg, nehogy a hangja elárulja. Ha mégis felismerték az szégyen volt, és akkor le kellett venni a maszkot – mondta Kiss-Molnár István, az alkotóház vezetője, miközben kalauzolt a kiállításon, melyet immár második alkalommal hirdettek meg az általános iskola alsó-, és felső tagozatosai számára.
A műhelygaléria programjaiban szintén lehetett papírból busómaszkot, illetve anyag-álarcokat, zajkeltő eszközöket, és az időszakos kiállításhoz kapcsolódva menyasszonyi babákat készíteni. Közben háromféle fánk sült, élesztős, kovászos és virágfánk, és minden résztvevőt kóstolóra invitáltak. A virágfánk készítésbe a gyerekek is bekapcsolódhattak.
A rendezvény a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósult meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről