Vezető hírek
Bútorfestő stúdió indul a gébárti alkotóházban
Havi egy alkalommal gyűlnek össze, előképzettség nem szükséges
A február közepi műhelymunkára látogattunk, ahol a résztvevők Prokné Tirner Gyöngyi bútorfestő vezetésével tükörkeretet díszítettek, népi motívumokkal.
- Nem légből kapott mintákat festünk, hanem eredeti borsodi templom kazettákon látható mintákból választhatnak tetszés szerint a résztvevők. Vannak köztük rutinos alkotók és teljesen kezdők is. Előképzettség nem volt szükséges a műhelymunkához, azért egy kis kézügyesség nem árt. A régi résztvevők is mindig tudnak valami újat tanulni. Ahány festő van, annyiféle technika és elképzelés létezik – mondta Prokné, a ház korábbi vezetője, aki két népművészeti mestertől Gaál Jánostól és Király Ferenctől tanulta a bútorfestést. – A stúdiót havi egy alkalommal, szombat délutánonként tartjuk. Ennek keretében használati tárgyakat díszítünk népi motívumokkal – tette hozzá.
A workshop résztvevői között volt, aki már az otthoni tölgyfa garnitúra festését tűzte ki célul. A jelen feladat megoldásakor pedig nem volt két egyforma, sem színben sem mintázatban. A legifjabb résztvevő, a 13 éves Kovács Szofi, karácsonyi ajándéknak kapta nővérétől ezt a lehetőséget. Elmondta, eddig még nem vett részt a ház kézműves programjain, és nagyon tetszik neki a környezet is és a feladat is. Egyébként is szívesen rajzol, leginkább tárgyakat. Ezúttal tulipános mintát választott a tükörkeretre, melyet a szintén résztvevő nővérével, Kovács Nórával közös értekezés után festett meg. A hölgyek munkáján látszott az örökölt kézügyesség, melyet Szofi később cukrászként, díszes torták megalkotásában szeretne kamatoztatni.
Amíg a tükörkeretek alapozása száradt, a résztvevők megcsodálhatták a Vitrin kiállítást, ahol Ángyán Csilla fazekas, a népművészet ifjú mestere egyedi munkái láthatók, köztük szintén található egy tükörkeret, mely rábaközi színvilággal és alföldi áttört díszítésmóddal készült.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10