Vezető hírek
Megemlékezés tartottak a Zalaegerszegi Egyetemi Központban
A hagyományokhoz hűen az egyetemi központ Petőfi-szobránál tartották az ünnepi műsort, amely során Horváth Fanni, Imre Dominika és Tóth Barnabás hallgatók, valamint Jóna István kommunikációs referens tolmácsolásában elevenedtek meg a forradalom kirobbanásának eseményei.
Az ünnepi megemlékezés részeként Petőfi Sándor és Juhász Gyula versei is elhangzottak, köztük a Nemzeti dal, amely a márciusi ifjak lelkesedését és hazaszeretetét hirdette. Az előadás során különös figyelmet kapott az az üzenet, amely az egyetemisták felelősségét hangsúlyozta:
"A márciusi ifjak lelkesedése, bátorsága és összefogása ma is példát mutat számunkra. Egyetemista fiatalokként mi is felelősek vagyunk a jövőért: a tudásért, az igazságért és a közösségünkért."
A megemlékezés végén a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ oktatói és hallgatói nevében Decsi Péter főigazgató és dr. Palányi Ildikó, a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg dékánja helyezte el a megemlékezés koszorúját Petőfi Sándor szobránál, tisztelegve a forradalom eszméi előtt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10