Vezető hírek
Ízi rájder Polgármester úr!
„Imi mondj egy verset!”
Stílusosan Petőfi Sándor: Anyám tyúkja című versét szavalta el elsőként a Csuja Imre a megyei könyvtár előadótermében, hiszen mint kiderült gyermekkorából indult a versek iránti szeretete. Vidéken nőtt fel és nagymamájától tanult verseket, meséket, amiket a falu apraja-nagyja előtt mondott el a kultúrházban, vagy ünnepnapokon.
A vers szeretete egész pályafutását végigkísérte és a versmondó fiúból országosan elismert színészművész lett. A színészettel kapcsolatban Csuja Imre elmondta, hogy a nagy szerepek elkerülték pályafutása elején, inkább a groteszk figurák megformálását kapta a rendezőktől. A színészet mellett a filmezés és a szinkronszínészet tölti ki a mindennapjait. Pályafutása során közel 1000 filmben hallhatta a közönség jellegzetes orgánumát.
Ikonikus karakterek megformálásával, mint az Üvegtigris Csokija, a Valami Amerika Balája, a Mi kis falunk sorozat Fülekije, örökre beírta magát a magyar filmtörténet nagyjai közé. Meg is jegyezte, hogy az utcán gyakran köszönnek neki úgy: „Ízi rájder Polgármester úr!”
A beszélgetés végén Csuja Imre, a Csáki Judit által írt, Imi, ne csináld! című portrékönyvet dedikálta az érdeklődőknek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10