Vezető hírek
Egy év kihagyás után újra Egerszeg Búcsú
A főszervező Együtt Zalaegerszegért Egyesület (EZE) 21 évvel ezelőtt álmodta meg a fesztivált, mely a város védőszentje, Mária Magdolna előtt is tiszteleg. A szervezők és a társintézmények vezetői sajtótájékoztatót tartottak az esemény előtt, melyen részt vett dr. Kocsis Gyula EZE elnök, Major Zsolt szervező, Havasi Bálint, a Göcseji Múzeum igazgatóhelyettese és Péter Károly a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum igazgatója.
Többek között elhangzott: a búcsú jó alkalom arra, hogy ismét összejöjjünk, megkóstoljuk a jellegzetes zalai/göcseji ételeket, közben pedig különféle kulturális és hagyományőrző programokon, illetve a két múzeum jóvoltából kiállításokon és koncerteken vegyünk részt. Mindezt a jól megszokott vásári hangulat kíséri.
A rendezvényre 10 órától 20 óráig várják a látogatókat és a programsorozat keretein belül adják át az idei Lokálpatrióta-díjat és Emlékplaketteket is.
Az esemény belépőjeggyel látogatható.
A felnőttjegy 1000,-Ft, a diák 500 ,-Ft, a csoportos 800-Ft (8 főtől), a családi 2000,-Ft (min 4 fő: min. 2 szülő min. 2 gyerek).
A Göcseji Falumúzeum „Egerszeg Kártya elfogadó hely, így érvényes kártya bemutatása esetén kedvezményes belépőjegyet biztosítanak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10