Egerszeg búcsú
közélet
Lokálpatrióta-díjat kapott a Gála Társastáncklub Egyesület vezetője
A 25. Egerszeg búcsút szervezte meg az Együtt Zalaegerszegért Egyesület, július 20-án a Göcseji Falumúzeumban. A szokásoknak megfelelően ilyenkor adják át a város kulturális-, civil- vagy sport életében kiemelkedő lokálpatriótáknak az elismeréseket.
civil
Katona György az idei Lokálpatrióta-díjas
Magdolna naphoz közeli vasárnapon szervezi az Együtt Zalaegerszegér Egyesület az Egerszeg Búcsút, immár 24 éve. A program kiemelt része a lakossági szavaztok alapján odaítélt Lokálpatrióta-díj.

civil
Vasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji Falumúzeumban
Az Együtt Zalaegerszegért Egyesület (EZE) szervezésében július 21-én, vasárnap kerül megrendezésre, immár 24. alkalommal az Egerszeg Búcsú. A részletekről sajtótájékoztató keretében számoltak be. A hétvégi program részleteit Major Zsolt, az EZE elnöke ismertette.

közélet
Idén is megrendezik az Egerszeg Búcsút a skanzenben
Idén is megrendezésre kerül az Együtt Zalaegerszegért Egyesület (EZE) immár hagyományos nyári eseménye, az Egerszeg Búcsú. A közkedvelt találkozóra a Göcseji Falumúzeumban, illetve a Magyar Olaj-és Gázipari Múzeumban kerül sor július 24-én (vasárnap) 10 órától.

kultúra
Lokálpatrióta-díj és vásári hangulat
Huszonkettedik alkalommal adta át az Együtt Zalaegerszegért Egyesület (EZE) a Lokálpatrióta-díjat. A város egyik legnagyobb civil szervezete a szintén az általuk életre hívott Egerszeg Búcsú keretében nyújtotta át az elismeréseket.

kultúra
Egy év kihagyás után újra Egerszeg Búcsú
A régi búcsúk hangulatát idézi fel a hagyományos Egerszeg Búcsú, melyet egy év kihagyás után július 25-én (vasárnap) rendeznek meg a Göcseji Falumúzeumban.

kultúra
Átadták az idei Lokálpatrióta-díjat
A hagyományokhoz híven az Egerszeg Búcsú keretében került sor a Lokálpatrióta-díj, és a Lokálpatrióta-plakettek átadására. Az EZE által szervezett idei, immár XX. Egerszeg Búcsún Skrabut Éva, a Zalaegerszegi Kézművesek Háza nyugalmazott vezetője, a Zala Megyei Népművészeti Egyesület elnöke kapta a Lokálpatrióta-díjat.

népies
Vasárnap ismét Egerszeg Búcsú a skanzenben
Huszadik alkalommal kerül megrendezésre az Egerszeg Búcsú. Július 28-án, vasárnap 10 órától este 8 óráig várják az érdeklődőket a Göcseji Falumúzeumba, ahol a hagyományőrző programokon, kirakodóvásáron túl, sor kerül az idei Lokálpatrióta-díj átadására is.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Télapóvárás (2), Németh Péter múzeumigazgató (1), Egyetemi sportélet fejlesztése (1), TRP Hungary (1), Csipkeházak (1), Színvonalas oktatás (13), 76-os főút (3), Hajómodell Világbajnokság (1), Útfejlesztés (23), Lipódi László fotókiállítása (1), dr. Kürnyek Róbert (1), Böjte Sándor Zsolt, a hulladékgazdálkodási társulás elnöke (1), Interjú (60), Siklósi Vilmos, a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség elnöke (15), Nyelvi képzés (3), Sport- és családi nap (9), Bazooka (3), Monodráma (5), Deák Ferenc tér, Nagykanizsa (2), Piknik (2)