Vezető hírek
A természet művészete, a művészet természete
Utóvéd - Előadássorozat a művészettörténetről
A helyzetre reagálva sok alkotó és művésztanár gondolta úgy, hogy valamit tenni kell, így az érdeklődő fiatalok és felnőttek számára kéthetente előadásokkal készülnek. Ám nem tanóra-szerűen, hanem kötetlen formában; akár beszélgetéssé, vitaestté alakítva a rendezvényt. A sorozat első előadója Monok Balázs vizuális- és környezetkultúra tanár volt, aki „Természetesen” beszélt a művészetről. Azaz előadásában azt a – kissé filozofikus – kérdést járta körül, hogy vajon természetes a művészet, vagy a mi természetünk a művészi?
Prezentációjában távolabbról indult, mint az ősember, és a barlangrajzok időszaka. A Tejútrendszer, a víz- vagy a levegő örvénylésének és más természeti jelenségeknek a „mintáját” vizsgálva, a csigavonalakra – szakkifejezéssel élve az arkhimédészi síkgörbére, és a logaritmikus spirálra – helyezte a hangsúlyt. A csodálatos spirált sok tudós kutatta már az emberiség története folyamán. Annál is inkább, mert rengeteg természetben megfigyelhető forma vesz fel spirál alakot. A csigavonal pedig beépült az emberiség művészetébe, építészetébe és más alkotói folyamataiba is.
Vajon belénk van kódolva ez a tudás (ahogy a többi élőlénybe is), vagy a természetből „lestük el” e tökéletes mértani formát? – merülhet fel a kérdés. A válasz nem egyszerű, hiszen míg az állatvilág ösztönösen „használja” ezt az alakzatot (a madarak Pitagorasz nélkül is tudnak fészket rakni), addig nekünk szükségünk volt tudósokra, akik matematikaileg lejegyezték, kiszámolták mindezt. A fészekrakás párválasztó jellege viszont nagyon is közös az állatnál és az embernél. Talán mindennek az az alapja, hogy az embrionális szakaszban minden élőlény spirál alakot vesz fel?
Az előadó persze nem tudott egyértelmű és kész választ adni a kérdésre, mindenesetre azt érezzük, hogy a művészet iránti vágy ösztönösen bennünk van, a természet részei vagyunk. Az alkotás, vagy az érzelmek kifejezése pedig mindig utat tört magának még a legősibb civilizációkban is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről