Vezető hírek
Újabb Göcsejbe vezető útszakasz újult meg
A Magyar Közút 175 millió forintot költött rekonstrukciójára
Vigh László és Mórocz József
A Magyar Falu Programban két évre vonatkozóan 1,5 milliárd forint áll rendelkezésére az állami vállalatnak, amelyből idén mintegy 750 millió forintot fordít burkolat-felújítási munkálatokra a vármegyében. A Csonkahegyhát és Becsvölgye Kislengyel településrésze közötti út ebből a forrásból, közel 175 millió forintból újulhat meg, mondta Mórocz József igazgató. A 2,6 kilométeres útszakaszon először profilmarást végeztek, amelyre 6-7 centiméter vastagságban terítették az aszfaltot. A rekonstrukció befejező munkálatainál tartanak, a profilmarásból keletkezett mart aszfalttal megfelelő szintre emelik az útpadkát. Az útburkolati jelek felfestését és a jelzőtáblák kihelyezését követően teljes értékű szakaszt tudnak átadni a forgalomnak. A Göcsejbe, a szegekbe, a kistelepülésekbe vezető út rekonstrukcióját tervezetten végzik. Így újulhatott meg néhány éve a Dobronhegyen átvezető szakasz, tavaly a Teskánd utáni, valamint több köztes szakasz, húzta alá az igazgató.
A töredezett és balesetveszélyessé vált útburkolat miatt kérték a falvak polgármesterei és lakói az út felújítását. Sokan közlekednek erre, ezért sem mindegy milyen minőségi úton tehetik meg ezt, mondta Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos. Az utat nem zárták le a kivitelezés miatt, a munkálatokat forgalomirányítás mellett végezték el. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet a türelemre, az egymásra figyelésre, az úton dolgozók biztonságának szem előtt tartására.
Az országgyűlési képviselő kiemelte, a Magyar Közútnak a Magyar Falu Programból támogatva lehetősége van olyan utak rekonstrukciójára, mint a Csonkahegyhát és a Kislengyel közti szakasz. A mellékutak helyreállítása mellett az M7-es és a kettesszámú utak, mint a 74-es, 75-ös, 76-os felújítása is élvezi a figyelmet. Az elmúlt években ezeken a főutakon is nagyon sok rekonstrukció történt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10