Vezető hírek
Térköves járda és parkosítás
Dékány Endre, a belváros önkormányzati képviselője elmondta, a beruházás illeszkedik a korábbi fejlesztésekhez, melyek révén átépült a Kossuth Lajos utca, a Csipke Passzázs, a Dísz tér, valamint a Tüttőssy utca keleti oldali járdája.
– A belvárosi rehabilitációs program csak a Csipkeház alatti területek felújítását foglalta magában a passzázs kialakításával, a Tüttőssy utcai járdaszakasz nem volt a beruházás tárgya. A Dísz tér átépítése során azonban már terveztük, hogy rendbe hozzuk az utca nyugati oldalát. Az anyagi források akkor csak az utca keleti járdája és a mellette lévő parkoló felújítását tette lehetővé. Azóta szorgalmaztam magam is a most végre megvalósuló kivitelezést a Tüttőssy utca nyugati, illetve a Petőfi utca északi oldalán, hiszen ezáltal válik teljessé a belváros rehabilitációja. A munkák ütemezését egyeztettük az érintett üzletek tulajdonosaival és a lakókkal – emelte ki Dékány Endre.
Ez többek között annak lesz köszönhető, hogy az érintett területek burkolatát összhangba hozzák a Csipkeház előttivel, valamint a Dísz térivel. Az áruszállító járművek részére párhuzamos parkolóhelyeket alakítanak ki, így a jövőben nem lehet merőlegesen felállni a járdára. Ezt poller oszlopokkal fogják megakadályozni. A Tüttőssy utca nyugati oldalán a közvilágítást is átépítik, valamint fákat, cserjéket, örökzöldeket ültetnek ki. A munkálatokat várhatóan szeptember első hetében fejezik be. A beruházás bruttó 35 millió forintba kerül.
Mindeközben megkezdődött egy másik kivitelezés a Petőfi utca Kosztolányi utcai torkolatánál augusztus elsejével. A tavaszi közmű rekonstrukció során ugyanis egy nagy méretű földalatti műtárgyat találtak, ami nem szerepelt a közműtérképeken. Ez az öt köbméteres üreges, betonműtárgy benyúlik a Kosztolányi utcai forgalmas csomópont alá, ahol buszok és egyéb nehéz járművek is közlekednek. Az út alatti üreg létezése veszélyt hordoz magában, ezért feltöltik betonnal és visszatemetik. A forgalomkorlátozások és útzárak miatt kérik a lakosság és gépjárművezetők türelmét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan