Vezető hírek
Megújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóháza
Igényes, de kissé színtelen végeredmény született
Czeglédy András, az egyesület elnöke a napokban arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy összességében elégedettek a felújítással, ám az öröm mellé némi hiányérzet is vegyül.
Ady u. 6. a felújítás utáni színnel
- Úgy érzem, hogy igényes kivitelezésben készült el az Ady utca 6. szám alatti, sok évig szinte romokban álló ház felújítása. A 20. század elején épült, klasszicista tagozatokkal díszített, eredetileg két színnel festett, napjainkban helyi védettséget élvező lakóépület jellegzetes homlokzata szerencsére megmaradt az utcafront felől. Az építtető megtartotta a lakóház Ady utcai felének tömegét, karakterét és tetőszerkezetét. Mivel az épület ezen része helyi védettség alatt áll, a tulajdonos hátrafelé, vagyis az Eötvös köz irányába bővíthette az épületet, ami megfelel a szabályoknak. Viszont az eredeti tervtől eltérően, fehér színben készült el a homlokzati felújítás, és ez a színhasználat ad némi hiányérzetet – fogalmazott.
Az egyesület elnöke szerint az utcaképből így eltűnt az épület eredeti karakterét is meghatározó meleg szín, ami más felújítások esetében is megfigyelhető már a belvárosban.
A régi szín élénkebb és melegebb volt
Fokozatosan "kifehérednek" a belvárosi épületek?
Hogy mi az oka az állandósulni látszó fehér/törtfehér színezéseknek? Czeglédy András kérdésünkre azt felelte, hogy ez részben egy globális tendencia, mert a klímaváltozás miatt a tervezők, építtetők számára fontossá vált a hővédelem. A fehér pedig jobban visszaveri a fényt, mint a sötétebb színek. Zalaegerszegen viszont az is közrejátszik a „színtelenedésben”, hogy a településkép védelméről szóló rendelet szerint az épületek közterület felőli oldalán, a vakolt homlokzati felületeken világos pasztellszínek használhatók. Ez érvényes a történelmi belváros helyi védelem alatt álló épületeire és azok felújítására is. Még akkor is, ha a rekonstrukciót megelőzően élénkebb volt a homlokzat színe.
Az épület hátoldala 2022-ben...
Az elnök ugyanakkor megjegyezte, hogy a pasztellszín kategória azért tágabban értelmezhető annál, mint hogy mindenhol fehér, törtfehér színeket használjunk. Nyugodtan lehetne „játszani” többféle árnyalattal.
- Szép és elegáns a fehér szín, ám ha túlsúlyba kerül egy-egy utcában, vagy egy egész belvárosban, akkor ötlettelennek, unalmasnak, fakónak tűnik tőle az utcakép. A felújításoknál most már erre is kellene gondolni – tette hozzá.
...és napjainkban
A városvédők továbbra sem veszik le a szemüket az Ady utcáról, annál is inkább mert a 6-os számú ház szomszédságában lévő egykori Pedro kocsmája (néhai ZTE-söröző) több mint egy éve üresen, kihasználatlanul áll. Állaga egyre romlik, és egyelőre nincs hír a további hasznosításáról.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Zöld-Zalapart projekt tájékoztató top 10