Vezető hírek
Megújult a Hősök útja Botfán
Ritkán szól a temetőben citeraszó, most azonban az első világháború idejéből származó katonadalokat szólaltattak meg a helyi Válicka Citerazenakar alapító tagjai, mélyen megalapozva ezzel az ünnepség atmoszféráját. Majd Gyimesi Endre, a város díszpolgára, most, mint történész, elevenítette fel a 33 botfai kopjafa sorsát. Többek között elhangzott, az eredeti sírjelek többsége a hozzátartozók kezdeményezésére készült. Majd a második világháború után állaguk romlott, nem támogatták ezek karbantartását.
1990-ben készült a településen emlékmű, a két világháború helyi hősi halottainak tiszteletére, azonban a kopjafák felújítására ekkor nem volt mód. A helytörténetért eddig is sokat tett Nagy Lajos és felesége azonban fotókat készített a faragott sírjelekről és ezek alapján készültek el most pályázati és önkormányzati támogatással ezen rekonstrukciók, az eredetivel azonos módon, Nagy Béla fafaragó munkája nyomán.
Az új sírjeleket Furján Gellért plébános áldotta meg. Majd az első és második világháborús emlékműnél koszorúzásra került sor, a helyi civil szervezetek nevében és a katonai igazgatási irodát képviselő Ferge László őrnagy részéről.
Az ünnepi műsorban közreműködött még a helyi Őszirózsa Nyugdíjasklub énekkara, Nagy Sándorné, Kocsis Maja és a Csádé zenekar.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10