Vezető hírek
Megújul az egykori Korona Szálló
Kulturális- és közösségi helyszín lesz
A néhai Korona Szálló a történelmi belváros egyik meghatározó, mára azonban leromlott állapotban lévő műemléki épülete. A ház 1858-ban épült, és Zöldfa vendéglő néven kezdte meg működését, neve később Koronára változott és szállóként is funkcionált. Rangos eseményeknek, társasági összejöveteleknek adott otthont; Kaszinó, Társaskör és más egyesületek is működtek benne.
Földszinti részei magántulajdonban vannak, az emeleti helyiségek viszont az önkormányzat tulajdonát képezik. Sajnos az elmúlt évtizedekben nem történt érdemi felújítás, 1959-ben ugyan helyreállították az épületet, de a korabeli díszek eltűntek, vagy sérültek – hangzott el. A KISZÖV-székházban (ahogy az épületbe költöző táncegyüttes után az újabb időkben hívták a házat) már nem lehetett látni az egykori kályhákat, stukkókat, parkettát, sem pedig a mennyezetet díszítő kristálycsillárt. A polgármester elmondta: ezeket a korabeli fotók alapján, egyedi gyártásban, az eredetihez hasonlóan szeretnék visszaállítani. A város célja az, hogy 2022 tavaszától egy igényes, kulturális- és közösségi térré váljon az épület, ahol a bálterem újra funkciót kap. Irodalmi- és zenés esteknek, illetve más, a helyszínhez illő eseményeknek adhat otthont ismét az épület.
Bali Zoltán alpolgármester a korszerűsítési munkálatokkal kapcsolatban elárulta: teljes egészében megújul a bálterem gépészete, szellőztetőrendszere, világítása, padlózata és nyílászárói. Az épület közlekedőrészeit szintén helyreállítják, a többi helyiségből pedig különféle kiszolgálóegységeket hoznak létre. Terveznek többek között büfét, ruhatárat, irodahelyiségeket, öltözőt, vizesblokkokat, próbatermeket és raktárhelyiségeket is. Megújul a főkapu – mely továbbra is bejáratul szolgál – ezenkívül a lábazattól a tetőszerkezetig az épület teljes homlokzata, beleértve a gépészetet és a szigetelést is. A beruházás összköltsége közel 528 millió forint. A felújítás során arra is ügyelnek, hogy a későromantika korát idéző stílusjegyek megmaradjanak a műemléki épületen.
A korszerűsítést üdvözölte Vigh László országgyűlési képviselő, valamint dr. Kovács Gábor címzetes főjegyző is. A sajtóbejáráson elhangzott: bíznak benne, hogy a felújítással újabb lépést teszünk annak érdekében, hogy a Kazinczy tér ismét a belváros egyik impozáns és rendezett helyszíne legyen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről