Vezető hírek
Lecsapnak a szúnyogokra
Szerdától péntekig permeteznek Zala megyében
Az országos szúnyoginvázió miatt minden eddiginél nagyobb területen lépnek fel a szakemberek szúnyogok ellen – tájékoztatta honlapunkat Cseresznyés Dániel tűzoltó főhadnagy, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Április 30-a óta 570 település belterületén, összesen 251 ezer hektáron védekeztek a vérszívók ellen az országban. A szúnyograjzás miatt a következő hetekben is folytatódik a szúnyoggyérítés, mégpedig több települést illetve nagyobb területet érintve. A katasztrófavédelem által irányított szúnyoggyérítés azokon a településeken történik meg, ahol a rovarszakértők szerint a legnagyobb számban vannak jelen a szúnyogok.
Zala megyében a holnapi nappal veszi kezdetét és péntekig tart a megye nagy részét érintő kezelés. Összesen 9355 hektáron hajtanak végre légi kémiai gyérítést a szakemberek. Az, hogy melyik településen mikor permeteznek, a lejjebb található táblázat szemlélteti.
Továbbra is számolni kell azzal, hogy esős, szeles időjárás esetén a kezeléseket elhalasztják. Ilyenkor a kijelölt pótnapok valamelyikén kerülhet sor a permetezésre, ez jellemzően az eredeti időpontot követő első vagy második nap, az időjárás függvényében.
A katasztrófavédelem által végzett szúnyoggyérítést az önkormányzatok kiegészíthetik, hiszen saját költségük terhére is végeztethetnek szúnyoggyérítést, hívta fel a figyelmet Cseresznyés Dániel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10